Boken túra visszafele

Boken túra visszafele

Az útirány Márkó-Veszprém.15 km.Négy ember. Akik néha megállnak bottal hadonászni.
Röviden és tömören így lehetne összefoglalni az én első aikidos csapatépítő kirándulásomat.
De ha tényleg ennyi lett volna ,valószínűleg nem lett volna olyan  jó program ,hogy arról egy teljes beszámolót készítsek azoknak akik erről lemaradtak.
A veszprémi buszpályaudvarról indultunk szombaton reggel kilenc körül.Számomra az egész programot az ismeretlenség homálya fedte.
Igaz előtte már Adriántól informálódtam. Megnyugtatott:
,,Nem lesz sem hegy,sem semmi veszélyes”
Mondta amikor a veszprémi új dojoban kérdezgettem.
S tényleg eleinte minden olyan volt mint egy iskolai osztálykiránduláson.Leszálltunk Márkón és az út mentén visszafele mentünk.Majd átsétáltunk a Csatárhegy előtt elterülő mezőn.A tovább haladáshoz egy patakon kellett átjutnunk.Ami az elmúlt hetek esőzéseinek  nyomait viselte.Az átkelő nélküli ,mély meder láttán egyből tudtam, legközelebb nem Adriántól kell felvilágosítást kérni.
A hömpölygő patak utólag piskótának tűnik a csúszós ,teljesen sáros ,meredek domboldalhoz képest.
A csapatból Andrást küldtük előre.Hiszen teljesen természetes ,hogy egy tériszonyos ember hegyet mászik , és még az elsőséget is elvállalja.Fáradtságos ,koszos út megérte az erőfeszítést.Gyönyörű panoráma várt minket odafent.
Veszprémbe vezető sétánkon meg-megálltunk. Ilyenkor előkerültek a botok és vágásokat gyakoroltunk. Egészen más érzés volt, kint a napfényben ismerkedni a fegyveres technikával, mint egy teremben.
Egy-egy csapás a bokennal és egy-egy lépés előre.
Mint ahogyan az életben is haladunk.  Vágásaink által létrejövő ösvény, olyan mint a saját döntéseink során feltáruló lehetőség.Azon a belső úton amit mindenki maga jár.Tapasztalat, és gyakorlat teszi helyre köveit.Saját magunk tanítványai vagyunk, akik hibáikból tanulnak ,sikereikből építkeznek.
Ez nem is olyan egyszerű.
A boken gyakorlatok közötti beszélgetések hamar,mély lélekbúvárkodásba mentek át.Rávilágítottak arra, hogy hiába érünk el valamit, nem mindig ítéljük meg annak valós értékét.
Megmásztuk a hegyet holott senki nem mondta,hogy kötelező, és még csak egyszerű sem volt.
Hajlamosak vagyunk életünk során számtalan más ,,hegyre” is természetes akadályként tekinteni, elsiklani a tudat felett, hogy megcsináltuk,hogy elértünk a tetejére.
Késő délután, már a veszprémi gulyadombról visszanézve tárult elénk a megtett út.A túloldalon az apró kilátó láttán vált szinte érezhetővé az amit Adrián a kirándulás alatt igyekezett nekünk elmondani. Hiszen ha nem látjuk tisztán az utat amin vagyunk, s nem tudjuk mit tettünk már le, nem lesz mire visszatekinteni.Nem lesz ami erőt és bátorságot adjon a  folytatáshoz.
Reklámok